XXX. Lelkészműhely

A téma az utcán hever. 
A 2000-es évek elején futott ezzel a címmel egy MTV műsor, ami társadalmi témákat dolgozott fel. Utána néztünk az akkori utcán heverő érdekességeknek, de nem találtunk Pride, Homosexualitás vagy hasonló témakörben nyilvánosan felvonultatott vagy kitárgyalt témákat. 25 év nem túl nagy idő, de az utcákon, köztereken, online felületeken, otthonokban és az élet szinte minden területén már csak ilyen és hasonló „érdekességek” szerepelnek. A „Világrendszerváltás” vagy „világrendbontás” teljesen átrajzolja a geopolitikai térképet. És ebben a változásban – ami vagy megelőzi, vagy követi azt – az erkölcsi változás a jelentősebb és meghatározóbb az emberiség történelmében.
 
A gyülekezési törvényre reagáló első tüntetésnél vetettük fel, hogy hívjunk össze egy rendkívüli Lelkészműhelyt, melyet meg is hirdettünk. Sokan jelentkeztetek erre, de többen írtak, hogy a be nem tervezett időpont már foglalt volt számukra. Az akkor felkért előadók sem tudtak gyorsan reagálni a saját időbeosztásukkal, így elhalasztottuk, hogy a téma feldolgozását a soron következő, azaz a XXX. Lelkészműhelyen fogjuk megvalósítani.

Dátum

2025. máj 08.
Lejárt!

Idő

17:00 - 21:00

Helyszín

Ensana Hotel Margitsziget
Budapest
Kategóriák

Szervező

Nemzeti Prófétai Mozgalom
Telefon
‭+36 30 937 2888‬
Email
hamoriattila777@gmail.com