Egy nap a Nemzetért

A Nemzeti Prófétai Mozgalom összefogásra hív minden olyan mozgalmat, gyülekezetet, pásztorkört és magánszemélyt, akik fontosnak tartják, hogy az egységről ne csak beszéljünk, hanem tettekkel valósítsuk meg azt. A bibliai értékek kihirdetése ne csak az istentiszteleteken hangozzék el, hanem alkalmas és alkalmatlan időben és helyen egyaránt!

Ezért az ország 19 megyeszékhelyén és a kezdeményezéshez csatlakozó településeken, egy nemzetért, egy napon, egy utat választva, egy célért, egy akaraton és egy megvalósulással fejezzük ki hitünket, hogy a magyar nemzet Istent félő társadalma az országért közben járva, érte hálát adva a Mindenhatónak felismeri és megélheti azt, amit Jézus mondott: „..legyen meg a Te akaratod, ahogy a mennyben, úgy itt a földön is” Mt 6.10

Hívunk minden felekezetet, közösséget, missziót és személyt, hogy csatlakozzon azon kezdeményezéshez, hogy országunk 19 megyeszékhelyén 2022.04.02-án megrendezzünk egy dicsőítő, igét kihirdető és imádkozó estét. A közösségek önállóan szerveződnek, nincs kiemelt helyszín, mert a nemzetünket egységesen emeljük fel! Azonos időben, azonos igével és azonos imacéllal valósulhat meg ez az egység távol egymástól, de közel szellemben és igazságban, hogy Isten akarata legyen teljes a nemzet egységében!

Jelentkezni lehet a ha@ali91.hu email címen vagy a 06 30 937 2888 telefonszámon.

Közös célunk és vágyunk az egységben való megmozdulás, ellenben:

Nem akarunk és nem is fogunk politikai fogalmakat sem mondani, sem érinteni!
Nem akarunk és nem is fogunk kampányolni, ha csak nem Jézus királysága mellett!
Nem akarunk és nem is fogunk mást tenni, mint a nemzetünket, az országunkat az Úr elé vinni, hogy terepet készítsünk az egység által Isten akaratának eljöveteléhez!
Nem akarunk és nem is fogunk mást mondani, minthogy legyen Tiéd az országunk, legyen Tiéd Magyarország! Legyen Istené kormányzó és ellenzéki pártokkal, hívő és még Istent nem ismerő embertársainkkal együtt ez a föld, ez a nemzet!
Nem akarunk és nem is fogunk mást mondani, mint legyen ez egy nemzeti imanap, egy célért, egy akarattal, egy eszközzel, egy időben és egységben felkínált fohász, hogy jöhet és jöjjön Isten meglátogatása, mert várja azt a magyar nép!
Nem akarunk és nem is fogunk mást mondani, mint azt, hogy legyen a nemzetünk lámpás Európában, ahol a sötétség már elég nagy ahhoz, hogy az ébredés ne csak vágy legyen, hanem valóság!
Nem akarunk és nem is fogunk mást várni, mint azt, hogy az Atya dicsőségére a beteg meggyógyuljon, a megkötözött szabaduljon, a hitetlen hitre jusson, hogy az üdvösség elérhető legyen a hirdetett ige által mindenki számára! Várjuk a Szent Szellem csodálatos mozdulását akkor is, ha mi magunk nem vagyunk méltók erre! Kegyelemből történhet ez meg!

2022.04.02.-i program vázlata:
Az alkalom 17:00 – 19 :00-ig fog tartani és főként dicsőítésről fog szólni, miközben imában az Úr elé megyünk és igei üzenet is elhangzik majd.

16.50 – Köszöntés
17.00 – Dicséret
17.30 – Az ige: Mt 6.10 üzenete
17.40 – Ima és dicséret

Várunk téged is ebbe a közös munkába! Hadd áldja meg Isten újra az egyik legkisebb nemzetet és rajta keresztül egy földrészt, vagy ha akarja, az egész földet!

Óraterv

16:50
Köszöntés
17:00
Dicsőítés
17:30
Az ige: Mt 6.10 üzenete
17:40
Ima és dicséret

Dátum

2022. ápr 02.
Lejárt!

Idő

17:00 - 19:00

Helyszín

Magyarország